Károlyi család történet

A Károlyi család felemelkedése a kelet-magyarországi arisztokráciába (13–17. század)

 

1. A Károlyi család a  középkorban

A Károlyiak az egyik legrégibb, a Kaplyon, vagy más néven Kaplony nemzetségből származnak, amelyről a 13. század eleji Váradi Regestrumban található a legkorábbi feljegyzés, amely szerint az eddig ismert legrégibb ősuk a Józsa nevet viselte. Ugyancsak a Váradi Regestrum őrizte meg Józsa fia András emlékét, akire közvetve egy 1264-ből való oklevél is utal. A 13. század második felében a nemzetség két fő ágra szakadt. A vagyonosabb és tekintélyesebb Nagymihályi ág Ung megyében telepedett meg, a másik, amelyből a Károlyiak is származnak, Szatmár megye területén maradt. Az ősapának számító Józsa és fia, András a nemzetségnevet, ennek fia, Simon és unokája, András az Ördög melléknevet viselte. Simontól származnak a Bagosiak, a Csomaköziek, a Vetésiek és a 14. században kihalt Vadaiak is.

A Károlyi név először Simon Károlyi Simon nevű unokájával, aki 14. század első felében élt, kapcsolatban fordul elő a forrásokban. A Károlyi név használatának kialakulására – az eddigi kutatások alapján – két lehetséges magyarázat is létezik. Az egyik szerint Károly nevű birtokuk után kezdték használni ezt a nevet, mint ahogy a Kaplony-nemhez tartozó többi család is a birtokai után nevezte el magát, jóllehet egy ideig a Károlyiakkal azonos címert használtak. A másik magyarázat szerint a család neve a címerükben látható karvallyal (karoly, karuly), a nemzetség totemállatával hozható kapcsolatba, és ennek megfelelően Károly birtokközpontot Károlyi Simon hozta volna létre és népesítette volna be. Az elsőnek említett álláspontot erősíti, hogy már Simon előtt, 1303-ban is létezett Károly nevű település Szatmár megyében. A Károlyi család fejlődése a 14–15. században töretlen volt, annak ellenére, hogy több oldalágra szakadtak. Az ún. elsőfoglalási birtokokat azonban nem osztották meg.

1346-ban I. Lajos király heti vásárjogot adott Károlyi András fiainak Károly nevű falujukban a királynak tett hű szolgálataikért, melyek során vérüket hullatták és sebeket kaptak. 1387. február 2-án újra feljebb léptek a megye nemességének képzeletbeli rangsorán, ugyanis Zsigmond brandenburgi őrgróf, a Magyar Királyság kapitánya és elöljárója pallosjogot (jus gladii) adományozott Károlyi Merhárd fiainak, Lászlónak és Andrásnak, akik feltehetően az ekkor zajló horvátországi hadjáratban tüntették ki magukat. Ezzel a Károlyiak birtokai kikerülnek a megyei joghatóság alól. Két hónappal később, április 24-én Zsigmond – immár magyar királyként – országos vásárjogot is adományozott nekik Mindenszentek napjára Károly nevű falujukban. 1394. augusztus 7-én Merhárd testvéreinek fiai, Simon fia László, továbbá Mihály fiai, László és Bertalan szintén elnyerték a pallosjogot Mária királynőtől.

1_kep.jpg

1418. február 14-én Konstanzban Zsigmond király a Károlyi család tagjainak adta, illetve új adomány címén adományozta az őseik által bírt Károly, Kaplony, Bobald, Vezend, Mezőpetri, Csomaköz, Fény, Ömböly, Vada, Csanálos, Olcsva és Mada birtokokat. Az adomány indoka Károlyi Mihály fia Bertalan szolgálatai voltak, amelyeket az sok esztendőn át az ország érdekében és a legnehezebb hadjáratokban, de különösen a francia, angol és németországi követségekben végzett. Az uralkodó 1418. november 5-én kiadott iktatóparancsa nyomán a leleszi konvent 1419. január 2-án iktatta be birtokaikba a Károlyiakat.

A fentiek alapján nem nagy merészség arra következtetni, hogy Károlyi Bertalan (1394–1449, 1454-ben már biztosan nem élt) rendszeresen elkísérte nyugati útjaira az uralkodót. Ezt bizonyítja egy 15. század végi portugál címerkönyv is (Livro de Arautos), amely a konstanzi zsinat résztvevőinek címereit tartalmazza, és amelyben szerepel Károlyi Bertalan, a Sárkány-rend lovagja is. Érdekesség, hogy a címer sisakdísszel szerepel, mely ismétli a pajzsbeli karvalyt. Lehetséges, hogy a nyugat-európai heraldikához szokott címerfestő automatikusan kiegészítette a sisakdísszel a címert, mindenesetre a Károlyiak a későbbiekben nem használtak sisakdíszt.

A család stratégiája a királyhűség volt, mely a középkoron keresztül végig nyomon követhető. Az uralkodó szolgálatában szerzett érdemek jelentették ugyanis a vagyonszerzés és a társadalmi felemelkedés lehetőségét. Ez megfigyelhető a nagykárolyi vár első építtetőjének tartott Lancz László pályáján is, aki Mátyás király kedves híve volt, amit több 1482-ben kiállított oklevél is bizonyít. Összefoglalóan kijelenthetjük, hogy a 14–15. században élt Károlyiak nem tartoztak a politikát formáló nagybirtokosok közé, a család későbbi felemelkedésének alapjait azonban ők teremtették meg határozott céltudatossággal és szívóssággal.

1. kép[1]

2. Szatmár megye meghatározó családja (17. század)

A Károlyiaknak nagyon sokáig át kellett engedniük megyéjükben a terepet a náluk nagyobb, országos jelentőségű családoknak, de ez a helyzet a 17. század elején megváltozott. A hatalmas befolyású Báthoryak kihalása, Bocskay István és a szatmári főispán, Dóczy András halála új lehetőséget nyújtott számukra. A család felemelkedése az arisztokrácia soraiba Károlyi Mihály idejére tehető, aki Károlyi Mihály és Perényi Erzsébet fiaként született 1585-ben. Tíz éves volt még csak, amikor apja meghalt, és Károlyi Mihály Bethlen Gábor befolyása alá került, akivel rokoni kapcsolatba is került. A család másik ágának sarja, Károlyi Zsuzsanna ugyanis a későbbi fejedelem felesége lett.

Bethlen Gáborral eredetileg 1605. április 24-re tűzték ki az esküvőjüket, de a vőlegény hadi elfoglaltságai miatt a menyegzőt csak augusztusban tartották meg Bocskai István fejedelem jelenlétében Szatmáron. Bethlen Gábor 1605-ben nemcsak az özvegy Perényi Erzsébet segítségét kérte esküvője lebonyolításához, hanem a fiáét is: „se én, se kegyelmetek semmiből szégyent ne valljunk... kegyelmedet kérem igen, mint böcsületes sógor uramat, viseljen gondot mind köntösire és egyéb öltözetire [ti. a menyasszonynak]” – írta Bethlen Szerencsről. Mihály és anyja azonban nem vállalta a lakodalom megszervezésével járó gondokat, inkább 500 forint váltságpénzt fizettek.[2]

Szatmár megye hosszú ideje az Erdélyi Fejedelemség és Magyar Királyság határvidékéhez tartozott, ezért Károlyi Mihály nem kötelezhette el teljesen magát az Erdélyi Fejedelemség irányába. Feltehetően 1608-ban, koronázása alkalmával, II. Mátyás aranysarkantyús lovaggá ütötte, sőt, 1609-ben bárói címet is adományozott neki és utódainak. Károlyi Mihály rekatolizációja – végrendelete alapján – a bárói cím elnyerése után következett be. Ennek fényében a katolikus hitre való visszatérés nem a cím elnyerésének feltétele, hanem egyik következménye lehetett.

A nikolsburgi béke után (1621) Szatmár vármegye Bethlen Gábor erdélyi fejedelem fennhatósága alá került, aki a fent említettek ellenére is több kiváltságban részesítette a családot. Károlyi Mihály – Bethlen rokonaként, ugyanakkor a király híveként is – fontos szerepet játszott a vallásügyi kérdésekről folyó tárgyalásokon. A helyzet kényes voltát mutatja az is, hogy 1622. július 6-án II. Ferdinánd király megerősítette Károlyi Mihályt a Dóczy András halálával megüresedett Szatmár megyei főispánságban, amely tisztséget Bethlen Gábor erdélyi fejedelemtől már korábban elnyerte.[3]

A helyzetet a katolikusok és a protestánsok közötti ellentét tovább bonyolította. Ezt a képet világítja meg Károlyi Mihály és rozsályi Kun István, a két leghatalmasabb Szatmár megyei család tagjainak végrendelete. Míg Károlyi Mihály, elmondva a maga és felesége megtérését, lelkére köti gyermekei gondviselőinek, hogy gyermekeit az „igaz római catholica religióban – mely kívül nincs idvösség” - neveljék, rozsályi Kun István, „in hoc deplorando casu, ha felesége pápista emberhez menne férjhez”, meghagyja, hogy az minden jószágát és gyermekei tútorságát is veszítse el.[4]

Károlyi Mihály, fiatalon, 41 évesen elhunyt. Halála után a főispáni cím visszakerült a protestánsok kezébe, és a rozsályi Kun család tagjai töltötték be, annak ellenére, hogy Károlyi Mihály kísérletet tett a tisztség családon belüli örökítésére. 1626. november 22-én a király biztosította, hogy halála után legidősebb fia örökli majd a szatmári főispánságot. Nem így lett. A főispáni cím végül az Erdélyi Fejedelemség meggyengülése után, 1660-ban, Mihály unokája Károlyi Ádám személyével került vissza a katolikus Károlyiak kezébe, s ezt azután egész 1803-ig meg is tartották. Károlyi Ádám halála után, 1661-ben testvére, Károlyi László lett a szatmári főispán, akit 1670 körül I. Lipót király Szatmár várának főkapitányává is kinevezett.

A család státuszának emelkedése a házastársak kiválasztásban is tükröződött. a 16. század végén, de még inkább a 17. században számos bárói rangú család alkotta rokonságukat. Kapcsolatba kerültek a perényi Perényi, a lapispataki Segnyey, a kissennyei Sennyey és a gyarmati Balassa családdal is, melyek ekkor Kelet-Magyarország meghatározó családjai voltak.

A család mindig fontos szerepet játszott a Károlyiak életében. Ezt mutatja az a 17. században készült és a családi kápolna karzatán függött epitáfiumkép, amely Károlyi Sándor szüleit, Károlyi Lászlót és kissennyei Sennyey Erzsébetet ábrázolja gyerekeikkel egy Mária-oltár előtt imádkozva. A festmény elrendezése szimmetrikus, a portréikonográfia szabályainak megfelelően balról a családfő, Károlyi László és a fiúgyermekek, jobbról pedig Sennyey Erzsébet és a leánygyermekek térdepelnek. A kép különlegessége abban rejlik, hogy bár Károlyi Lászlónak valóban 20 gyereke volt, ezek közül több nem érte meg a felnőttkort. Azokat, akiket a kép készítésekor már nem éltek, a nézőnek háttal festette meg a szerző. A legfiatalabb, huszadikként született Ferenc, akinek halála alkalmával készülhetett a kép, az oltár mellett látható. Sennyey Erzsébet nem sokkal a kép elkészítése után szintén elhunyt.

3_kep.jpg

Epitáfiumkép, amely Károlyi Sándor szüleit, Károlyi Lászlót és Sennyey Erzsébetet ábrázolja gyerekeikkel egy Mária-oltár előtt imádkozva.

[1] Egyesült Királyság, Manchester, The University of Manchester Library, Special Collections, Rylands Medieval Collection, Latin MS 28, p. 81.

[2] Bethlen Gábor levele Károlyi Mihályhoz, Károlyi Zsuzsannával megtartandó lakodalma ügyében. Szerencs, 1605. március 18. HU-MNL-OL-P 392 – Lad. 5. - No. 6.

[3] HU-MNL-OL-A 57 - 7. kötet - 155–156. oldal

[4] Károlyi Mihály végrendelete. 1626. június 29. HU-MNL-OL-P 392 - Lad. 5. - No. 61.; rozsályi Kun István végrendelete. 1659. február 18. HU-MNL-OL-P 392 - Lad. 31. - No. 18.