

Gróf Károlyi László emlékére (1931–2026)
Gróf Károlyi László a család történetét bemutató Egy puszta házban, üres kamarában - Károlyi Sándorné és a kuruc világ című levéltári kiállításon 2012-ben Megrendüléssel búcsúzunk gróf nagykárolyi Károlyi Lászlótól, aki kilencvenöt éves korában, 2026. október 4-én hunyt el. Távozásával a Károlyi család történetének olyan tanúját veszítettük el, akinek életében a családi emlékezet, a kényszerű emigráció tapasztalata és a hazatérés utáni örökségőrzés szorosan összekapcsolódott.


Meghívó a "Károlyi család és Fót" című konferenciára
Sok szeretettel hívjuk honlapunk látogatóit a Károlyi Kutatócsoport "Károlyi család és Fót" című konferenciájára. A konferencia a Károlyi család fóti ágának történetével foglalkozik, a birtokba kerüléstől az emigrációig. A rendezvény részletes programja az alább közölt meghívóban olvasható. Az eseményt a fóti Vörösmarty Művelődési Ház szervezi a fóti Károlyi családdal együttműködésben, a programot a Magyar Nemzeti Levéltár támogatja. A konferencia mellett az érdeklődők a „Ref


Arany Krisztina előadása a Bécsi Egyetemen
Arany Krisztina 2026. április 13-án (hétfőn) 17 órától német nyelvű előadást tartott a Bécsi Egyetemen Forschungsmöglichkeiten in Familienarchiven in Österreich und Zentraleuropa. Österreich und Zentraleuropa. Erfahrungen der Ungarischen Archivdelegation in Wien / Kutatási lehetőségek családi levéltárakban Ausztriában és Közép-Európában. Ausztria és Közép-Európa. A bécsi magyar levéltári delegáció tapasztalatai címmel, amelyben többek között a Magyar Nemzeti Levéltárban őrzö





















